2015. január 24., szombat

Álom üvöltő télben




Üvölt, sikolt a téli föld sok ezer
fájdalmas, mély, vértelen sebével,
amit a fagy ekéje belészántott.
lakói bogáncs és szúró Tűztövis
jég-törte kórókkal s halott tájon.

Az erdő vérszegény ágak temploma,
zúzmara-lepelben épp imádkozik,
fejére hull az éj, sűrű, vak sötét.
Fák alatt avartemető, lakója
kőkemény, fekete, halott vadmadár,
a tél fullánkja méreggel itatta.

Nem nyitok ajtót kopogó fagyoknak:
belém harapnak, mint falánk farkasok,
s a hazug jég öle, verme fogva tart.
Nyakáról álmodom lobbanó vérrel,
virággal telve akkor a rét, határ,
s magamba zárom a kibomló kertek
összes áradó rózsaszín illatát.

Csáky Anna

Nincsenek megjegyzések: