2014. december 13., szombat

Sorminta



Mert kell, hogy legyen egy pont, valami hangos
zakatolás, felszakadó zihálás, ami elnyomja
ezt a mély
csendet,
ezt a kegyetlen,
karcos hallgatást.
Valami kifakadás, valami tenyér, vér, víz, izzadás.
Valami száj. Kereszt. Szerelem.
Élet. Halál.

Bordák között fájdalom. Dobbanás. Halott madarak innen,
és túl. Dobbanás. Csend. MásVilág. Kikelet.
Tolluk a földre hull. Mintha.
De nem, ez csak egy furcsa látomás. Szem. Száj.
Kő. Papír. Olló. Dobbanás. Csend. Zuhanás.
Ez már nem az az éjszaka. Hurkot köt a hold
az elárvult csillagokra.

Éjhideg vonatok jönnek. Elvisznek. Apádhoz,
anyádhoz,
hisz évek óta késnek a ringató holnapok.
Nyirkos hideg tapad szádra,
számra,
megfagyott versek törnek
ketté. Tavalyi jégtáblák úsznak szemedben. Felém.
Reccsen,
( ne mozdulj )
roppan
( nem mozdulok)
rajtuk a hang, és visz a vonat, messzi éjszakákba.
Kihajt a csönd. Újra és újra. Tavaszi szél vizet áraszt.
Fuldokolnak a ki nem mondott vágyak.

Édes húsod alá költöznek a téli estek, bőrödet
marják a ködszagú csendek. Elvakart sebek. Sajog
a jelen. Húzd el a függönyt. Sötétben
is dadoghatjuk egymás szájába a közhelyeket.
Már megtanultalak. Üres a ház. Álmoktól gyűrött az ágy.
Elmondhattam volna. Elhallgathattad volna.
De már későre jár. Éjfélt vernek a mutatók.
Ne akard tudni, miért fogytak el
a szavak.
A versekből.
Az életből.
Hallgatjuk a szigorú csendet. Együtt. Külön.
Külön-együtt. Zárt ajtó. Vakablak. Kizártuk
magunkból a világot. Gyermekillatú játszóterek
ócska hintáiba kapaszkodunk, feleselünk
a piszkos arcú széllel. Itt felejtett tócsákat ugrunk át. Alattunk,
felettünk málló falú meredélyek. Hangos gyerekzsivaj
bujkál a sűrű ködben. Egy. Kettő. Három. Egy életem.
Egy halálom. Leszel ma a párom?
Aki bújt, aki igen
hiába már,
hisz mind
meghal.
Egyszer.
Aki bújt.
Aki nem.

Az éjszaka ráfekszik a sínekre. Kilazulnak a fények.
Magunk maradtunk ebben az iszonyatos, fanyarízű sötétségben.
Ne less.
Fordulj dél felé, én addig felköltözöm egy gyenge ágra.
Egy. Kettő. Háromra.
Leszel-e a magányom a holnapok homokviharában?
Ne csalj.
…hisz kell, egy pont, innen túl, pont ott, vagy éppen itt.
Egy szó. Egy pad. Egy fal. Valami rács, valami kéz,
amibe kapaszkodhatunk,
mikor sikoltva megállnak felszabdalt csendjeinkben
a rozsdaszagú éjvonatok…
 
Szilágyi Hajni

Nincsenek megjegyzések: