2014. december 13., szombat

Már csak pislákolva

Megsebzett álmok vergődnek szívemben,
kettétört szárnyakkal repülni vágynak,
vészt élő énem gyászt ül a kincsemben,
s törötten tobzódnak a táltos szárnyak.

Ó, te szemet fedő békítő lepel
nézd csak, mint zárom dobozba emlékem,
ne sirass engem, jobb, ha nem könnyezel,
hiányt hizlalok csontsovány eszméken.

Pengeélű emlék hasít a percbe,
térdre rogy a pillanat, jajongva sír.
A marás mérgét eddig nem ismerte,
s a szétáradó kórral nehezen bír.

Letaposott múlt vérezteti sebét,
s bekötné már gézzel a józan jelen,
de sárba döngölte áldó jellemét
több vak szemű váddal a Jellemtelen.

Ne higgy a hitnek, ha csalfa, fénytelen.
Ne bízz a kézben, ha elvesz csak folyvást,
hisz árnyék élősködik a fényeken,
mely ösztönnel él át kegyetlen fojtást.

Millei Lajos

Nincsenek megjegyzések: