2014. december 21., vasárnap

Irgalmatlan vajúdás




Zokog a tollam. Papírért kiált,
hogy Istennek új csodáját fesse.
De nem tud... hegye kínoktól kivájt,
csak szenved, jajong. Kínját ültesse

tejszínű lapra? Vérezze össze?
Fáj-virágból szőjön ma is verset?
Bánat-lakta dala hadd fürössze
a holt színekben szunnyadó percet.

Talán majd holnap kacagni is fog,
s vele együtt a százfülű világ.
De ma a kínt-oldó, vén papírok
erejük fogytáig ölelik át.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szép vers. Már a kezdő gondolat is magával sodort. Találó, ötletes téma.

Puszillak: Zsuzsi

Vörös liliom írta...

Örülök, hogy tetszett, Zsuzsi. Elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért vagyunk képtelenek rímekbe faragni az örömöt,a beteljesülést? Miért mindig mások fájdalma, magánya, szomorúsága érint meg bennünket leginkább?

Köszönöm, hogy itt voltál, olvastál.

Puszillak!