2014. december 7., vasárnap

Éjjeli fényölelés



A Hold ma éjjel lekúszott a földre,
akár egy jelenés, csalfa délibáb.
Előbb egy faágra, majd háztetőnkre
rakott fészket magának a fénynyaláb.

Ám ahogy az Idő lomhán percegett
falióránk nagy mutatója alatt,
a kacérkodó fény leereszkedett
és szobám párás üvegére tapadt.

Játszottam vele, de tudta, hogy látom.
Kíváncsian vártam, jön-e közelebb.
S Ő úgy siklott végig selyemruhámon,
mint valaha te a vágyaim felett.

Bőrömhöz ért. Mint tavaszon a pázsit,
oly puha volt. Akár a nemes pamut.
Rám simult, mint aki odakünn fázik,
s majdnem pirkadatig mellettem aludt.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

"S Ő úgy siklott végig selyemruhámon,
mint valaha te a vágyaim felett.
...
Rám simult, mint aki odakünn fázik,
s majdnem pirkadatig mellettem aludt."

Csodaszép !...
Nem is tudom, mi módon lehet így megfogalmazni valamit ? Úgy ragyog, mint a gyémánt.

Kedves Daniela, ismét elvarázsolt kivételes tehetségedből fakadó eme gyönyörűség. Köszönöm !

Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

Boldog vagyok, hogy tapinthatóvá tudom tenni a vers zenéjét, kedves Barátom, hogy láttatni tudom minden szépséget, amely engem is megigéz. Ám hiába kapta a tollforgató ajándékba a sorstól ezt az adottságot, írhat bármilyen szépen, értő olvasó nélkül szava a puszta csendjében hal el. Köszönöm, hogy egyik leghűségesebb olvasóm vagy.

Szeretettel: Daniela