2014. november 1., szombat

Őszidőző




Néma ágra száll a lanyha napsugár,
egy kevéske láng, de itt sunyít a tél,
 - árnyas oldalakra megmaradt a dér -,
én meg úgy vagyok megint: akár a táj.

Lábam itt, a gond viszont ma messze jár,
míg a hűs fenyők simítanak feléd,
 - és fakult mezőkre lesz szelíd az ég -,
én a csendes indián: akár e nyár.

Bús bölényhegyek között patak lapít,
majd leér a völgybe hajfonat-lazán,
halkuló a víz, a fény, s elandalít.

Szerteszáll a suttogó avar szaván,
s nyári álmok illatán az ősz, amíg
páraölbe száll a léha napsugár.

Piro M. Péter

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szeretem Piro szonettjeit, örülök, hogy hoztad.

Zsu

Vörös liliom írta...

Ha azt mondom, hogy Piro a magyar szonettkirály, szerényen fogalmaztam, Zsu. Csodálatraméltó.
Köszönöm, hogy olvastad.