2014. november 1., szombat

Nézz lélekablakomon át



A fecskék már rég elrepültek délnek,
kihalt fészkükben az őszi szél pihen,
s járdánk mentén, akár egy requiem
lámpák feszítik mellüket az égnek.

Sápadt tüzük a ház falára lobban,
az aranyló méz lecsurog a fákra,
s alászállva, mint hontalan madárka
játszi gyönyörrel fürdik meg a porban.

Kecses kéményekből füstszál göngyölög,
s úgy riszál a légben, oly szertelenül,
hogy megszédül általa, megrészegül
az avarpaplan alatt szendergő rög.

Megszédülök én is. Mint ajzott ideg
lüktet eremben, s hulláma meg nem áll,
az őszi varázs, mely röpke szóba száll,
hogy te is lásd, és rabul ejtse szíved.

2 megjegyzés:

Péter bácsi írta...

Szia kedves Dana! Mindjárt Rád gondoltam mikor a megjegyzést láttam. Örülök, hogy vagy még és a versírásodban is nagy előrelépést látok. Én jól elvagyok a párommal és remélem Veled is minden rendben van! Szia Péter

Vörös liliom írta...

Végtelenül örültem Neked, kedves Péter, jó látni, hogy újra kisütött a Nap az életedben. Felőlem ne aggódj, örök túlélő vagyok. :)

Sokat gondolok Rád, főleg, ha Apuhoz megyek... nincs a temetőben még egy ilyen szép kopjafa, mint amilyet Te faragtál Neki.

Köszönlek, és ölellek jöttödért, kívánom, hogy legyen boldog minden napod!

Szeretettel: Dana