2014. november 15., szombat

Kezedből ettem




Kezedből ettem, s te enni adtál,
hitet kerestem ajkadon,
fénynek láttalak, te éj maradtál,
sötétbe bújó hajnalom.

Csak álmok voltak, parázsos álmok.
Még néha fáj, hogy nem vagy itt,
az esti csendből csodára várok,
s a hajnal halni megtanít.

Kezedből ettem, s te mérget adtál,
édesen gyilkos mérgeket,
én haldokoltam, te nem maradtál,
annyit se mondtál: ég veled,

s csak csönd maradt itt. Az egykor büszke
álmok varázsa átkarolt,
én hagytam, hulljon ezernyi üszke.
Talán a legszebb Semmi volt.

Kezedből ettem… míg ring a távol,
s üzennek apró sejtjelek,
emlékek csöndes, fáradt zugából
párnám csücskébe rejtelek.

Hepp Béla

2 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Nagyon tetszik ez a verse aLéb-nek, az Itthon című gyöngyszeme után a második kedvencem. Köszönöm, hogy olvashattam itt is. :)

Vörös liliom írta...

Én köszönöm, Zsu, hogy benéztél, és örülök, hogy találtál itt kedvedre való verset (is).

Ölellek!