2014. november 29., szombat

Címtelen...




Ne mondd nekem azt, hogy így játszott az élet,
hiszen ember az, ki Emberen tapos,
sorsra se fogd rá, hogy éltünk semmivé lett,
mert ez a sok mosoly mástól lett fagyos,

tudd, belefojtottad ezerszer a nincsbe,
s a munka éle is úgy karcolta szét…
fáradt kéz szorul ma ezernyi kilincsre,
mely mögött az élet nem élet, csak lét.

Én még emlékszem rá milyen volt az átkos…
korszakváltók lettünk, ki-ki mást érdemel,
nekik kenyérjegy jut, míg te milliárdos,
én meg egy, ki küzdök, de meg sem kérdezel.

Nagy Ilona

Nincsenek megjegyzések: