2014. október 26., vasárnap

Nélküled mit sem ér



Már fakul a pír a város felett,
a lámpák elhunytak egymás után,
s a szürkületben, a falak mellett
a csönd suhan át puhán.

Homály gyomrában a járda halott,
csak néha-néha a bús szél sivít,
s a házak fölött egy kis csillag, ott
eleven mécsként virít.

Fenn minden felhő játszva összefut,
függönye selymes, bársonyos brokát,
és azon a gyöngyvirágos Tejút
csak sápadtan csillog át.

Az esti csoda éltetni árad,
átfut rajtam, akár a gondolat,
megfejthetetlen nyugalma áthat
és önmagába fogad.

És akkor hirtelen eszembe jutsz,
s a csoda kicsúszik szívem alól.
Te izzó parázs, tán, sohasem múlsz,
bár régen nem vagy sehol.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Daniela, új műved mélyen megérintett, bársonyos melegséggel vonta be lelkem minden zugát.

Köszönöm az élményt, hogy olvashatlak. Ez... gyönyörűség.

Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

Nagyon jóleső, hatalmas meglepetés volt találkozni Veled újra versem alatt, kedves Barátom. Akár az alvó gyermek arcán a mosoly - átsuhant rajtam az öröm szavaid láttán. Nem tudok elég hálásnak lenni, elégszer megköszönni, hogy ilyen sok éven át tartasz ki mellettem, hogy ennyi éven át idejársz jóllakatni a lelked. Boldog vagyok, köszönöm Neked.

Őszinte szeretettel köszönlek: Dana