2014. október 26., vasárnap

Arcok egy név fölött




A seb helyét, mit gyermekarcodon tépett
az eltört cserép: híven őrzi tested.
S a naiv játék-folt, mi gyermekarcod
huncut éke volt: jön veled! s szomorú
öregasszony arcodon jelzi könyörtelen
hogy azonos vagy a régi kislánnyal -
ez minden. Ennyi köt egybe elmult éveiddel,
mert nem azonos lelkednek egyetlen
foltja sem a lélekkel: ki nevedben született!
Nincs eredben egyetlen csöppje sem
a vérnek, mit anyád adott. És nincs egy iz
és nincs egy szín és nincs egy gondolat
melynek megmaradt szeretetében
úgy felelhetnél vissza távoli önmagadnak
mint kiröpült szónak felel a viszhang.
Más vagy. Idegen vagy és ijesztő semmiből
teremtetted magadat. Bár egyetlen névvel
jelöl a sors hosszú életen át: minden nap
más testben keltél, száz élet véglete
hullámzott benned oktalan. Össze-vissza nőttél,
nem úgy, mint boldog fa, mely okosan épít levélkét
levél fölé - fölötted hatalma volt minden szónak
és szélnek, kicserélt minden új ágy és
megváltoztatott egyetlen ujjnyomás.
Mi köt egy arcba mégis? kapkodó lélek,
értelmetlen változás hordozója!
Egy üres név. Egy kicsi sebhely. S egy rögeszme:
hogy élsz - pedig csak álmodsz, százféle
zavaros álmot. És nem lehetsz felelős
az idegenért - akivé változol
egyetlen fekete éjjel alatt.

Török Sophie

Nincsenek megjegyzések: