2014. szeptember 7., vasárnap

Hallgass meg kérlek




Hallgass meg kérlek,
elmondom, mivé lett az élet...
Lidérces fények pásztázták szobám,
árnyként tágult a bogas félhomály.
Képek remegtek a falon, nem volt oltalom.
Lángoló léted méhéből tépett ki az élet,
gyolcs helyett pokróc lett ruhád,
hajnalok zokogtak  bús szimfóniát...
Hallgass meg kérlek!
Krisztuskereszt a falon, szeméből könny  pereg,
csordul a szuvas fára, a szoba falára,
fájdalom remeg a  pókháló felett.
Nem takarítottam, régóta nincs erőm,
nincs ma már rend, se kívül se belül.
A pillanat rám fagyott,
mily’ nagy a fájdalom hatalma…
Hallgass meg kérlek!
Amit rontottam, azt elrontottam végleg.
A holdat leloptam neked az égről,
napfényt is elcsaltam hozzád a rétről…
A szeretet, mi bennem élt neked adtam.
Koldusként itt maradtam,
már Istennel is perben állok.
Szeretetért nyüszítek,
de már nem kiálltok…
Sírszélén gondokba tekerten ülök,
várok… várok…
a végítélethez egyenes derékkal oda állok,
majd akkor ott…

Megbocsátok.

Nagy L Éva

Nincsenek megjegyzések: