2014. július 20., vasárnap

Egy balatonszárszói mécsvirághoz



József Attiláért

A sínpár között gyerektenyérnyi
Zöld mutatja, hogy elkezdtél élni
S alulról lent a köveken át
Lelkendezel, te gyenge mécsvirág
Fejed felett már vágtat a vonat
Még csak szele ér, olyan kicsi vagy
Olyan alacsony
Te még most vagy úgy, hogy nem rémiszt
Ha oda-vissza zúg
S ha száz mozdony jő s percenként robog
… de egyszer Ő jön
A Te Mozdonyod
Akkorra már te is a
A csattogó tengelyig nősz
a talpfa alól magasodsz oda
Hol homlokod egy ütés éri
és szétrobban a NAP…

Cserhát József

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Megrázó vers, főleg az utolsó két sor. A szerzőt nem ismerem.

Zsu

Vörös liliom írta...

Nem régóta ismerem én sem Cserhát József költészetét, de elég volt egyetlen verstöredékével találkoznom ahhoz, hogy felismerjem, hatalmas költőről van szó. :)

„ Így lát a költő. Így, hogy messze lát.
Így idézi a századok szavát,
Művét idézi: ódákon mereng
És arra gondol – rend kell ide, rend- „

Cserhát József