2014. július 5., szombat

Általa lettél




A végzet nyila végül szíven talált.
Míg lábad alatt tátongott a mélység,
lelked még mindig Léda-zsoltárt dajkált,
bár betűit már rég ál-hitbe vésték.

Nem hitted el, vagy hinni nem akartad,
hogy minden aszott virág peregve hull,
nem hitted el, hogy végleg elapadhat
a vágy, amely egyre új tüzekbe gyúl.

Még tíz körömmel fogództál a lázba,
s a vett nimbuszodat rongyosra hordtad,
porba sújtottan, vérig megalázva,
Te azért is Ady emléklángját óvtad.

Szép múlásod volt. Szerteszállt a szikra,
de még rőkölt benned a régi féltés,
s mikor sűrű pernye hullt álmaidra,
elengedte végleg egymást a két kéz.

Hozzátartozni nem lehetett hited,
s mégis téged őriz minden halk dallam,
általa lettél, te Árnyfolt, Fénysziget,
általa lettél örök, halhatatlan.

Nincsenek megjegyzések: