2013. december 22., vasárnap

Az eltévedt magam


Úgy hordozlak az eltévedt magamban
mint feleszmélt könnyek gyónás igazát.
Mindent követel a semmi, ártatlan
perc fodrain csitult örömök nászát,

lehunyt szemek emlékbe meredt jogán,
mint magasat félő madarak szárnya
ha rezzen, hontalan vibráló hiány
fondor pelyhe lesz a rettenet ágya,

hol betegre hajszolt, kontyos szerelmek
bontják ki hajukat s kinőtt ámulat
rongyain szórják vágy meztelenségét

csókos ütembe kövesült hegyeknek,
s bennünk kortyol nedvet lázas gondolat,
szomjazva álmok közel-messzeségét.

Mészáros László

Nincsenek megjegyzések: