2013. november 3., vasárnap

Vigaszul önmagamnak




Dércsípte őszbe fordul már a táj,
pernyét söpör felém a jeges szél.
Valami nyomaszt, bánt... valami fáj.
Látod? Megint sírok valakiért.

Oly jó volna alkuvón nevetni,
s nem hordani senkit szívem alatt.
Babonás vágyat, reményt temetni.
Jaj, hogy siratnám akkor magamat.

2 megjegyzés:

hifimiki írta...

Életem TE vagy

Életem TE vagy
bennem élsz minden percben
télen hidegben

Nyáron melegben
az őszi lombhulláskor
lángod bennem ég!

Vörös liliom írta...

Így szeretni és szeretve lenni különösen becses és szép, kedves Miki, őrizd meg ezt az érzést tisztának és nyújtsd át Kedvesednek legszebb ajándékként. Biztosan örül neki.

Köszönöm, hogy mutattad nekem is, sőt, hogy itt hagytad nekem emlékül. :)