2013. október 5., szombat

Rád emlékezve (1953-2006)


Ma itt állok újra nyughelyed mellett,
és újra átfut rajtam az a remegés,
amelytől hét éve térdére esett
bennem a hit. Sorscsapás volt. Istenverés.

Sok kínt hoztam ide, de nézd, hogy elszéled
a bánat, fájdalom, mikor itt vagyok.
Tudod, Apu, lassú haldoklás az élet,
amióta fényed már nem rám ragyog.

Azt mondják sokan, a világ rendje ez.
Minő badarság! Hisz mit sem tud a világ,
hogy szívem bár magasztal, nem tömjénez.
Életkertemben Te voltál az a virág,

mely kiszínezte a sorsmezőm kötényét.
Vagyok, mert voltál. Élek, mert léteztél.
S most nézem a kertem foghíjas sövényét,
és fel nem foghatom, miért jött a Tél...

Miért ilyen korán, ilyen hirtelen?
Faggatnám Istent, de rám néz, és csak legyint.
Hiányzol Apu! Örökkön... Istenem,
egy újabb év múlt el... és nélküled, megint.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

A világ rendje? Melyik világé? Tán azé - odabent, amely épp most készül darabokra tépni? Fájdalmas tiszteletem annak a világnak, és - ismeretlenül is - Édesapádnak...

Szeretettel - Miki

Vörös liliom írta...

Ó, kedves Miki, ha volna annyi pénzem, ahányszor hallottam hét év alatt a világtól, hogy fogadjam el, törődjek bele, mert a világ rendje ez, élünk és meghalunk, de fogalma sincs a világnak, hogy én a szemem világát veszítettem el, és Apu nem azért ment el, mert megöregedett, hanem ötvenhárom évesen, egy orvosi műhiba oltotta ki életlángját. Nem ez a világrendje...nem így kellett volna. Ezért vagyok képtelen felfogni, beletörődni ebbe a hatalmas vesztességbe.
Nagyon köszönöm, hogy a kopjafák árnyékába hagytad Te is a mívesen faragott sóhajodat, jó érzés volt látnom, éreznem a szóölelésed. Köszönöm.
Szeretettel: Dana

Summer írta...

" Hiányzol Apu! Örökkön... Istenem,
egy újabb év múlt el... és nélküled, megint." Az egész versed olyan, mint egy léleksikoly. Leginkább az fogott meg benne, hogy az érzéseid ennyire tisztán veted papírra, és az Olvasó érzi azt a szeretetet, amit Édesapád felé érzel. Nem mondanám, hogy ez a világ rendje. A világ állandó, stabil, az élet-halál más. Más: Tetszik ez az aláfestő zene is, szerintem a legszebb dala az énekesnőnek. Úgy hallottam, hogy saját kezűleg írta a dalt az Édesapjához. Bár, amíg olvastalak, addig kikapcsoltam, mert zavar a magyar szöveg mellett a magyar dal, de ez megoldható. puszillak: Zsu

hifimiki írta...

Kiket
életünknél jobban szerettünk

Nem
adtunk soha senkiért

Könnyed
hullik zöld tekintetedre

A
gyász hiába festi

Feketével
e napot újra

El
nem veheti Tőled

Mit
Édesapád Benned hátrahagyott

Egyszer
együtt leszel Vele

Mint
én is Édesanyámmal!

Őszinte együttérzésem Drága Dana!!!

Baráti szeretettel ölellek.Miki

Vörös liliom írta...

Köszönöm, Zsu, hogy érzéseim tisztasága megérintették a szívedet, azt hiszem, ez a fájdalom addig lüktet majd bennem, míg újra nem találkozom Vele. Tudom, hogy eljön az a nap, ha nem hinnék ebben, sokkal nehezebben viselném el ezt a csonka életet.
Örülök, hogy tetszik Tamara dala, minden évben elhozom ide, amikor Apunak teszek fel egy-egy verset. Nagyon hiányzik. :(

Jöttödért ölellek szeretettel: Dana

Vörös liliom írta...

Igazad van, Miki, a gyász hiába festi feketére az eget, azon túl örök fény ragyog, és az a fény még mindig képes beragyogni az életemet.
Nagyon szépen köszönöm az ajándékverset, örömmel olvastam.

Baráti szeretettel ölellek: Dana

Magdi írta...

Évtizedek múltán is fájni fog hiányuk,
s az a belőlük áradó tiszta szeretet,
mely sosem kérte, és sosem követelte,
hogy mások elvárása szerint éljük
ezt a röpke életet.
Ha vétkeztünk is, volt irgalom,
volt általuk szép szó és megbocsáttatás,
mert ők voltak azok,
kik sosem rótták fel vélt hibáinkat,
s kik úgy szerettek, úgy áldottak,
ahogy senki más.

Ki ne érthetné meg jobban a fájdalmadat, mint én drága Dana, de soha ne feledd, mi nyerhettünk bepillantást, abba a túlontúl világba, ahol talán megtalálható még az igaz emberség... Gyönyörű emlékező versed, mint már annyiszor, lelkem vérezte át. Ölellek. Magdi

Vörös liliom írta...

Megkönnyeztem gyönyörű szavaid igazát, drága Magdi, köszönöm, hogy megajándékoztál vele.
Örülök, hogy együtt voltunk akkor, amikor az a bizonyos kapu tágra nyílt, így mindketten tudjuk, találkozni fogunk még velük. Egy napon... És bár nagyon várom, nem siettetem.

Köszönöm, hogy itt voltál, és köszönöm az itt hagyott, gyönyörűséges szóvirágot.

Viszont ölellek: Dana