2013. augusztus 17., szombat

Valahol elvesztettelek…



Talán írhatnék most ezerszínű nyárról,
mint csitri kislány, örökké álmodó,
de már csak régmúltak halk hattyúdalától
ring a ladikom. Lassul a vén folyó…

Pedig a felhők még bolondul szaladnak,
s tán találkoznak is olykor félúton,
ahol nádasokban szerelmek susogtak
kacéran vöröslő, buja alkonyon.

Hisz most is aranyban ring a búzatábla,
a papírsárkány nevetve égig ér,
s a réti fűben virágillatba zárva
egy kacagó szellő új álmot ígér.

A tücskök még mindig vígan ciripelnek,
mikor csendbe izzad hanyatlón a nap,
mézédes gyümölcsöt érlelnek a kertek,
s porcelánrózsaszín szegfűcsokrokat.

Látod, írhatnék most ezerszínű nyárról,
hogy milyen is lehetne mostan, veled,
de ez is csak egy kósza sóhaj a mából,
mert egyszer valahol elvesztettelek…

Nagy Ilona

2 megjegyzés:

hifimiki írta...

DRÁGA PIPACS!

Gyönyörű csodálatos a versed!

Valahol elvesztettelek
fák lombja között
a nyár közepén
daloló madarakkal
virágzó pipacsokkal
ragyogó nappal
holddal csillagokkal
nem talállak
hol keresselek
tán a jövőben
megtalállak tisztán
őszintén
szívemre borulva
nem hagysz már el
sohasem!

Ölellek szeretettel.Miki

pirospipacs (Nagy Ilona) írta...

Drága Miki, mindig is ámulva olvasom versem alatt hagyott lélekhangodat, hisz úgy viszed tovább a gondolataimat, mintha ismernél.
Bizony valahol mindannyian elvesztettünk valakit...
Köszönöm, és ölellek.
pipacs :)