2013. augusztus 9., péntek

Nyújtózó



Nézd, kezeimben olvad a hajnal,
szétszalad apró rendjeimen,
lángkerekében, együtt a Nappal
lobban az álom. Írja pihen.

Visszazuhannak régi szavakba
távoli kincsek, messzi vizek;
úgy karol át, mint benne, ha lakna,
ringat az álom, tőle hiszek.

Küzdök. A felszín orral előre
ránt a világra, mégse hagyom,
óbor az álom, fáj ez a lőre,
marja a torkom, marja nagyon

nyelni, ha bánt, hogy megcsal a holnap.
Párnacsücsökbe gyűrt eleven
lélekigéi kelnek a Holdnak
csendet idéző jobb felemen,
éteri-lágyan
enged az ágyam.

Ős-panelekkel
indul a reggel.

Hepp Béla

Nincsenek megjegyzések: