2013. augusztus 9., péntek

Nálad jártam


A világ fogai közt csikorog a tél,
köd ül tétován a némult ház köré,
valami dobog, fáj szökevény lelkemben,
sínpárok mentén gyalogol mellettem.

Tudom, mennem kell,
nem késhetek az álmok idejéből,
s te újból lemaradsz a keresztúton,
a szelek nem felém sodornak.
Határsértőnek születtél, átlépted álmaim
s lettél születésemben néma, hontalan,
én génjeimben hordozom, viszem,
lopom, csalom ezt a szentséget
„Anyátlan árva, szegény”…
de te most is ott élsz, ( halsz )
világom csillagtalan felén.

Jeleket karcolok a fagyott földre,
hegyeket rajzolok, szivárványt az égre,
templomokra ajtót gyónatlan bűneidnek,
de a papír üres marad mégis,
hiába, ezt te úgysem értheted…
hisz karod közé nem fért már életem.
Egy utolsó ölelést hagyok magamból,
s már nem nézek hátra,
kezemben roppan szét a nyárból
lopott pillangó szárnya.
A repülést már hiába vágyom,
mosolyod nélkülem kering a szélben,
a szelíd szavak megfagytak bennem
világom falának ólomharangok ütődnek.

Istent játszottam, egy pillanatra
magam mellé álmodtalak,
szívzárlatodat próbáltam újraéleszteni,
de csak a csend maroknyi darabja szakadt belém,
s te újra a hallgatás ölébe hajtottad fejed.

Elkéstem a megágyazott álmok idejéből,
vetetlen fekhelyem nélkülem pihen,
sínpárok mentén szótlan a táj,
s némán gyalogol mellettem
az anyátlanná szorult hiány.

Szilágyi Hajnalka

Nincsenek megjegyzések: