2013. augusztus 17., szombat

Én már elindultam




Egyszer talán még összeolvad sorsunk.
Ott láthatlak majd, utam legvégén.
S ha kegyes az Úr, még együtt zokogunk
magasztos gőgünk romboló dühén.

Én már elindultam. Te is úton vagy?
Siess, kérlek, az út sáros, rongyos.
Félek, hogy a büszkeség szívedre fagy,
s odaérned nem is olyan fontos.

De akkor is várlak. Vannak még csodák.
Szinte látom, hogy karod integet,
hogy rám mosolyogsz a nagy homályon át.
Ha jössz, Szívem, továbbmegyek. Veled.

6 megjegyzés:

hifimiki írta...

Az álmok rám várnak
csak tudnám meddig várjak
meddig él a hit
meddig a szeretet
meddig a remény
elpusztul mint a levél
mint az utolsó csepp az életből
az utolsó könnycsepp a szememből
az utolsó mosoly az arcomról
meddig álom az álom
míg el nem fogy a nyár
míg él egy szál virág
míg nem jön az ősz
míg újra jön a tavasz a tél után
még várok még újra éled
mint a főnix a pusztító tűz után
míg a csillagok rám nem zuhannak
míg ki nem alszik a Nap...

Névtelen írta...

"ki tudja, mire gondol a csönd a mélyben..",de egyre "csendesebb és távolibb, sajnos

Vörös liliom írta...

Ha van benned elég hit és kitartás, kedves Miki, már pedig látom, hogy van, eljön az a nap is, amikor belép majd azon a bizonyos ajtón, hogy felmutasd Őt a világnak. Szinte ragyog a vágyad...át a szavakon. :)

Vörös liliom írta...

Remélem, egyszer feloszlik a csönd köde... még mielőtt a lélek önként megdermedni megy.

Magdi írta...

Aki szívével lát, és szívével szeret,
az büszkeséget, gőgöt, homokba temet,
s alázattal megy az életúton veled...

Nagyon szép vers. Ölellek
Magdi

Vörös liliom írta...

Olyan szép, olyan míves gondolatokat hoztál magaddal, drága Magdi, hogy elakadt a szavam. Igazukat szívemhez öleltem. Téged is. Köszönlek szeretettel.

Viszont ölellek!