2013. augusztus 31., szombat

Asszonypanasz




Mondd, megtörvén hányszor indulsz el
magányod süket, fojtó éjjelén...
Valamire vársz, vergődsz. Lesel,
ha majd fölbukkan, indulhass felé.

De nem jön el. Sem ma, sem holnap.
Hiába űznek, vetnek a vágyak.
Csenddé alvadsz. Meddő karodnak
senki sem vet puha derék-ágyat.

2 megjegyzés:

hifimiki írta...

Véget ér az éjjel
még egy utolsó pillantás
az Esthajnalcsillagra
vágyaim hűségem csillagára
aztán eltűnik a Hold még világít
majd ő is eltűnik hasad a hajnal
megint egy új nap egy új kezdet
itt van megint a Nap rád mosolyog
s eltűnűdsz megint elmúlt az éjjel
s Ő megint nem jött el de ragyogása
új reményt ígér napról-napra
míg ráébredsz a valóságra
csak kergeted a perceket órákat
majd holnap vagy holnapután
megtalál egy éjszakán
derült lesz az ég
talán ma rám talál
talán utoléri vágyam
hisz mindig erre vártam
csendes magányos éjszakán
talán végetér a sok álmatlan éjjel
talám karunk egymásba fonódik
taán enyém lesz örökre...

Mondd, mikorjön el értem?

Gondolataid drága Dana könnyre fakasztanak!

Ölellek szeretettel.Miki

Vörös liliom írta...

Örülök, hogy lelked bőrén érezted ezt a verset, kedves Miki, mert ez azt jelenti, sikerült jól láttatnom a belevésett érzést.

Örülök, hogy továbbgondolásra késztetett, köszönöm, hogy itt hagytad nekem emlékül ezt a léleksóhajt.

Viszont ölellek baráti szeretettel: Dana