2013. augusztus 23., péntek

A versek nem hiszik




A verseim nem tudnak róla semmit.
Azok még most se vállalják a vádat.
Én elhiszem, de nem hiszik a versek
Csak fájdalom van bennük és imádat.
Én a szemedbe mondom, de a versek,
azok nem mondják a hátad mögött se.
Szájukba adnám, nem mondják utánam,
némelyik inkább elhallgat örökre.

Pedig ők tudják jobban. Okosabbak,
mint én. Te még nem érted ezt a dolgot.
Tőlük tudtam meg azt is, hogy szeretlek,
az egyik oly különösen mosolygott.
A vers... ha tudnád! Azt nem én csinálom.
Az megvan. A költő, ahogy neveznek,
a költő senki, semmi. Csak fogadja
a verseket, akik hozzá eveznek.

Honnan is jönnek? Örökkévalóság
hajósai ők! Esti szürkületben
érkeznek lassan, hallgatag dereglyén.
Futok elébük, kérdezem ijedten:
mit tudnak rólam és mit tudnak rólad?
Ott az igazság, ott az ő szemükben!
az ő szavukban! Ők nem tudnak róla,
ők nem hiszik el, hogy rossz vagy és hűtlen!

Nadányi Zoltán

2 megjegyzés:

pirospipacs (Nagy Ilona) írta...

Bizony a versek olykor többet tudnak, mint mi magunk. Néha csak követik egymást anélkül, hogy ráeszmélnénk, helyettünk beszélnek.
:) Gyönyörű vers, belemerült a lelkem.
pipacs

Vörös liliom írta...

...és mennyi minden elárulnak rólunk... hisz minden versünk, lelkünk egy értékes darabja, drága Pipacs. Örömmel láttam, hogy ezt sem hagytad szó nélkül. :)