2013. május 5., vasárnap

Át a csenden



Ma ajkamra keserű szó téved,
feléd szalad a messzeségen át.
Kábult-árván sír bennem az élet.
Szívemet tépi. Hallod zsivaját?

Lekacagott szavak, könny, vér, sebek
kínoznak, gyötörnek. Tán halálig.
Kérlek, hadd legyek ma újra gyermek,
hogy érdemes volt-e, majd elválik.

De vissza kell mennem, át a csenden,
hol újjáéled az egykori perc,
hol bakfisként még öledben fekszem,
hol elmondhatod, miért nem szeretsz.

S ha megtudtam végre, visszatérek,
nem lesz több kérdés, kísértés, titok.
De ma még hadd legyek gyermek, kérlek,
talán most anyu is szeretni fog.

4 megjegyzés:

hifimiki írta...

Az időben megyek vissza
mikor még szép volt minden
elhittem hogy örökké így lesz
mert nem szeretsz úgy ahogy
én szeretlek
de megbocsájtanék mindent
ha szeretni tudnál
nem fájna sajogna a szívem
csak szeretnél szívből tisztán
őszintén...

Szeretettel ölellek.Miki

Vörös liliom írta...

Drága Miki, kedves Barátom, láthatod, néha oly nagy szükségem van anyám kedves szavára, szeretettel bélelt ölelésére, mint hajótöröttnek az egy szál deszkára. Nagyon köszönöm, hogy itt voltál, és hogy megértetted a versbe faragott gyermeki vágyat. Köszönöm az itt hagyott szép gondolataidat (is).

Baráti szeretettel: Dana

pirospipacs (Nagy Ilona) írta...

Van olyan, amit sosem tudunk meg, és van, ami örökké fáj... Az anyák, valahogy másképpen tudnak szeretni, vagy nem szeretni.
Mélyen fájó vers ez, Kisvirág. :(
Belefáztam.
Ölellek.
pipacs :)

Vörös liliom írta...

Nem akartam, hogy belefázz ebbe a kis sóhajba, Pipacsa édes, már egészen jól vagyok azóta, hogy ki(s)írtam magamból. :) Nagyon ritkán csurran tollam hegyéből ehhez hasonló kíncsepp, és rendszerint el is illan, amint kibújt. :)

Remélem, ettől felmelegedtél. :)

Viszont ölellek: Kisvirág