2013. április 7., vasárnap

Köszönöm Neked...



Előbb tudnám megtenni, amiről azt hiszem lehetetlen,
semmint el tudnám mondani azt, mit jelentesz nekem.
Próbáltam vagy százszor, de nem sikerült. Tán rosszul
fogtam hozzá, vagy csak túl kevés volt a szó, mellyel
próbáltam súgni, kiáltani azt, ami nem is mondható ki.
Nekifutok százegyedszer is, mégis, újból és újra, akár
ezer éven át, hogy minden percben tudd és érezd azt:
soha nem szerettek így még, mint én szeretlek Danám.
Te lettél nekem a fény éltem halvány egén. Az vagy,
mint erdőnek a hulló levél hangja, mint rügyben búvó
gyümölcs, mint simogató szellő bársonykéz érintése,
mint vad vulkán tüze, mint szigetet magába ölelő tó.
Nélküled olyan lennék, mint avarban fedett lábnyom,
mint kiszáradt patak. Mint a puszta lét, ha nincs élet,
mely kitöltené. Olyan árva lennék Nélküled Szívem:
szeretni sem tudnék, ha Téged nem szerethetnélek.
Szeretem Benned a Nőt, és szeretem az emberséges
Embert, tisztelem a Költőt, ismerem érzékeny lelked,
alázatod. Így szeretlek. Ilyennek éppen. Köszönöm,
hogy létezel, szerethetlek, és köszönöm szerelmed.

Káli László

4 megjegyzés:

pirospipacs (Nagy Ilona) írta...

Ha az ember csak egy ilyen verset kap, már akkor is megéri élni. :)
Örömmel olvastam Laci újabb gyöngyszemét.
pipacs :)

Vörös liliom írta...

Minden szívszó az élet megismételhetetlen ajándéka, drága Pipacs. Köszönöm, hogy olvastad! :)

Ölellek érte! :)

Névtelen írta...

" Nélküled olyan lennék, mint avarban fedett lábnyom,
mint kiszáradt patak. Mint a puszta lét, ha nincs élet,
mely kitöltené."
De akár az egész verset is idézhetném. Szép.
Zsu

Vörös liliom írta...

A szív Chopinje ez, Zsu, s én örökké hallgatnám...