2013. április 28., vasárnap

Ha azt mondom...




Ha azt mondom: hiányzol, nem arra gondolok,
milyen jó lenne nyomban (vagy épp valamikor)
csak kinyújtani a kezem, Téged elérve végre
magamhoz húzni, ajkadról csókot lopni most.
Vagy akár csak kezed fogva csatangolni város
forgatagában, mező csendjében, erdő árnyas
fái alatt. Nézni ahogy az égen felhők úsznak,
vagy tó tükrében látni, ahogy átölelem vállad.
Ha azt mondom, hiányzol, nem azt érzem csak,
hogy fáj az az idő, amikor nem látlak, s olykor
virág helyett tövis nő lelkünk árny-udvarában.
Pedig mit lelkemben őrzök, az csak mosolyod.
Miként a fák a Ligetben, úgy lenne jó mindig
összeborulni Veled! És miként az égen delelő
Nap, oly forrón égni! Ha azt mondom: hiányzol
csak azt jelenti: Nélküled nem kapok levegőt.

Káli László

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Miként a fák a Ligetben, úgy lenne jó mindig
összeborulni Veled! És miként az égen delelő
Nap, oly forrón égni!"
Szép vers, jó volt olvasni! Zsu

hifimiki írta...

Drága Dana!

Laci verse ugyanolyan szép, mint a Tiéd!

Szeretettel ölellek.Miki

Vörös liliom írta...

Engem is simogatott ezekkel a sorokkal a nyugalom, Zsu. Hm.. mennyivel könnyebb a nehéz is. :)

Vörös liliom írta...

Köszönöm szépen, Miki, hogy versemben is találtál annyi szépséget, mint ebben. :) Jólesett látnom, olvasnom. Köszönöm! :)

Viszont ölellek szeretettel: Dana