2013. április 1., hétfő

Álmoddá növök



Alszik a város. Párkányon vacog
a neonlámpából odatévedt fény,
ablak mellett állsz, tűnődve hagyod,
csüngjön csak ott, mint Krisztus a keresztjén.

Hátat fordítasz. Hadd vérezzen el,
úgyis sötéthez szoktatod a szemed,
s míg a magány tenyerére emel,
marcangoló bánat fojtja lelkedet.

Ágyba rogysz. Még hallod, ahogy kiált
odakinn a szél egy vérkönnyes rögön,
de az ébrenlét poklából kivált
a halk, mélységes álom, nympheás öröm.

Látsz engem ugye? Álmoddá növök,
ajkadra már csókom tilos tüze ül,
ívként feszülök éjjeled fölött,
és ott tied vagyok, tied egyedül.

3 megjegyzés:

hifimiki írta...

Istenem bocsásd meg
hogy ŐT szeretem szívemből
ŐT féltem a bánattól
lelkem belesajdul
ha szomorúnak látom
vidítsd fel mert én
már nem tudom
csak ha együtt lennénk

Ekkor megszólalt a Úr
-Veletek vagyok
minden egyes nap
az idők végezetéig!

Gyönyörű szívhangod
lelkemig hatol!

Baráti szeretettel ölellek.Miki

Vörös liliom írta...

Végtelen öröm jár át, akárhányszor itt találkozom Veled, rímbe szedett gondolataim alatt, drága Miki. Évek óta tartó verseimhez való hűséged egyszerűen lenyűgöz. Köszönöm, hogy megadatott ez az érzés. és köszönöm az itt hagyott lélekhangodat is.

Baráti szeretettel ölellek viszont: Dana

Névtelen írta...

" ívként feszülök éjjeled fölött,
és ott tied vagyok, tied egyedül."
Ez is egy olyan vers, amire azt szoktam írni, hogy na ez igen. Nagyon ott van az a plusz, ami kell egy irodalmi költeményhez.
puszillak: Zsu