2013. március 18., hétfő

Strófák Editnek



Te vagy a kés, magányom fölfeszítô,
bordáim közé döflek majd, acélom,
bevérezlek, napfénytôl villogó, te,
hogy ittmaradj mindvégig a szívemben.
2
Kezem, ahogy a kezed keresi -
e mozdulat naponként rakott fészkünk,
szemem, ahogy szemedbe beleszédül -
ez a könyv, amit naponta olvasunk.
Keserű szám a bôrödre zuhan,
mint nap elôtt kigyulladt repülôgép.
3
A lépcsôház-lámpák: emlékeid,
harangkongás: kiáltások utánad,
a fogyó hold: fájdalmas homlokod.
Futok, mert fönn az indigó egekben
mezítelen, vad asszonyok fürödnek,
s a szél melle feszül a homlokomra.
Tudtad-e, hogy az ágat, míg szelíd
gyümölcsre gondolt, napnyugta elôtt
kiszemelték letörni a szelek?

Ladányi Mihály

Nincsenek megjegyzések: