2013. február 3., vasárnap

Utazom a buszon, háttal a menetiránynak, ahogy rajtam kívül még hárman. Hányszor vagyunk így! Hányszor nézünk szembe a többi emberrel! Hányszor látjuk másként a világot! Hányszor jut később elénk, amit a többi ember már befogadott, értelmezett! …és hányszor nem értjük őket! Hányszor nem akarjuk megérteni őket, mert a magunk igazát szajkózzuk, és süketek, és vakok vagyunk. Hányszor vagyunk mogorvák, elutasítóak! Hányszor fogadjuk meg, hogy szeretünk, és hányszor feledjük azt el! Nem akar ez a pár sor senkit megváltoztatni. Elég, ha elgondolkodsz rajta, vagy csak eszedbe jut, amikor utazol a buszon, háttal a menetiránynak.   

Fényesi Tóth János

Nincsenek megjegyzések: