2013. február 3., vasárnap

Éjféli (s)írás




Az éj keze puhán betakar.
Mély a csönd, a szélben semmi pára.
Bár egy-egy hópehely táncolni akar
hullámként, mely rásimul az árra.

Csak a semmi lüktet. Akárcsak itt benn,
hol valaha rég az örömök, a vágyak,
halk sírássá rekedt perc rogy elibem,
a nyers téli hidegbe ő is belebágyadt.

Mégis valami az egekbe nyúlik.
Talán egy álom, az élni akarás...
Mit bánom én a múlás koszorúit,
míg rám gondolásod felém utat ás.

10 megjegyzés:

hifimiki írta...

Megfagyaszt a tél
Nem hullik már falevél
Tán rám gondolsz még!

Gyönyörű versed csodálom!

Ölellek szeretettel:
Miki

Vörös liliom írta...

Mélységek és magasságok - olyan kicsi határ választ el bennünket a repülés és zuhanás pillanatától, kedves Miki. Köszönöm, hogy itt voltál, és továbbszőtted ezt a verset. :)

Baráti szeretettel: Dana

Névtelen írta...

" Mit bánom én a múlás koszorúit,
míg rám gondolásod felém utat ás."
Nagyon szép ez a versed. A cím kettőssége pedig érdekessé teszi. Jó volt olvasni.

ölelésem: Zsu

pirospipacs (Nagy Ilona) írta...

A függőhidak olyanok, mint a szalmaszál, mégis át- és tovább lehet menni rajtuk. :) A múlt a volt, a jelen a van, a jövő pedig az ajándék... Mindhármat megtaláltam csodálatos versedben, drága Dana. :) Ölellek.
pipacs

Névtelen írta...

Kedves Daniela, a tőlem megszokott kulcssorokat már ellőtték előlem... :)
Így mindössze annyit tehetek hozzá: ha azt a bizonyos utat mindkét oldalról egyszerre ássák... hamarabb kulcsolódhatnak egybe a kezek...

Jó volt olvasni ezt a pozitív záródású verset.

Szeretettel: -aK-

Magdi írta...

Minden kibírható,
ha nyitott az a szívajtó,
hol otthont lel a lélek...

Nagyon szép gondolat drága Dana!
Ölellek szeretettel.
Magdi

Vörös liliom írta...

Köszönöm, Zsu, hogy figyelmet szakítottál a versemre. Örülök, hogy tetszett!

Ölelésem: Dana

Vörös liliom írta...

Szeretem Benned azt, ahogy látni, érezni tudsz egy-egy írás érzésvilágába bújva., drága Pipacs. Köszönlek…

Viszont ölellek
Dana

Vörös liliom írta...

Nagyon jólesik értő figyelmed, kedves Barátom! Nehéz, fáradtságos az Út, de hitetetlenül megrendítő érzés a megérkezés...ám így igaz, „ha azt a bizonyos utat mindkét oldalról egyszerre ássák... hamarabb kulcsolódhatnak egybe a kezek...” Köszönöm még egyszer, hogy itt voltál, olvastál!

Szeretettel: Daniela

Vörös liliom írta...

Én hiszem, drága Magdi, hogy mindannyian megtaláljuk lelkünk otthonát, hiszen az élet adta összes feladat ezt szolgálja. Köszönöm, hogy a vendégem voltál.

Viszont ölellek
Dana