2013. február 10., vasárnap

Elveszített álmok




Hánykolódom, elkerül az álom,
az éj szurka fortyogó pokol,
nyugalmamat már rég nem találom,
szívemen nehéz kő rostokol.

Ledobnám egy mozdulattal végleg
de ehhez én túl gyenge vagyok,
gyáva, vagy csak egyszerűen félszeg,
vagy vágyaim voltak túl nagyok.

Cserben hagytak. Itt maradtam veszteg,
lekörözött a hűtlen idő,
szép álmaim mind a ködbe vesztek,

fagyott földben már a fű se nő.
Emlékeim, enyészeté lesztek,
a kaszáspók hálója besző.

Szilágyi Ferenc Hubart

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szép, lélekhez szóló vers. Mellesleg kedvelem a szonetteket. Köszönöm, hogy olvashattam!

Zsu

Vörös liliom írta...

Én is kedvelem a szonetteket, drága Zsu, és hát mindketten tudjuk, hogy Feri mesteri módon képes ilyen formába önteni csodaszép gondolatait.

Köszönöm, hogy olvastad!