2013. január 27., vasárnap

Ritkul a magyar

Esteledik. Szél süvít az éjben,
zokogásától a föld megremeg,
magyar szív harangoz valahol a mélyben
jajt és halálszagú kínkeservet.

Sírjukban forognak a holt Árpádok,
jajuktól zeng a hortobágyi puszta.
Istenem, de sok-sok pogány átok
tépte a magyart, ölte, verte, zúzta!

Tatár, orosz-dúlta Pannonia-vidék,
idegen kéz szétszaggatott.
Szótlan tűrtük, hagytuk, hadd vigyék
azt, mi valamikor hunok gyöngye volt.

Hol régen a magyar reménymagot vetett,
ma dudva nő, kóró, hasztalan gyom.
Mintha rontás ülne e táj felett,
bősz sorsharag magyar vállat nyom.

Istenharag ez? Csúf sorskáromlás?
E lidérc-ült vidéken örökkön csak kín dúl?
Akár átok ez, akár megtorlás,
ritkul a magyar, egyre csak ritkul...

Te, ki sorsunk felől döntesz odafenn,
nem látod néped? Dög-halmokba dűl!
Holtig sajgunk majd? Nem lesz sohasem
magyar szív, mely békésen megvénül?

Meddig fojtod még szíved kényeként
szép fajunk vágyát, hitét, akaratát?
Mindenfelől fázik, éhezik szegény.
Hány csapást mértek rá bősz istenadták!

Kétezer évig annyi magyart nem ölt
sem kór, sem gőg-fajok úri gőgje,
mit amennyi ma hóhérkézre került.
Elpusztul szép fajunk, eltűnik örökre?

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Drága Dana!
Ezt a népet már oly sokan akarták eltiporni idegenből, és itthonról is azok, akik úgy vélik, hogy joguk adatott hozzá. Csak azt felejtik el, hogy a jogot mindig egyik ember adja a másiknak, sokszor érdemtelenül. Remélem, hogy egyszer a sors visszaad valamit abból azoknak is, akik elvesznek a másiktól, és azoknak is, akiktől mindig csak elvesznek. Hihetetlen erejű versed úgy dübörög bennem, mint valamikor a tankok az utcaköveken. :(
Ölellek.
pipacs :)

Vörös liliom írta...

Drága Pipacs,

nagyon fáj, amikor látom a becsületes magyarok küzdelmét, amelyet csupán a megélhetésért vívják nap, nap után... fáj látnom, hogy ez a gyönyörű, szeretetre méltó nép nem pihenhet soha a sors puha tenyerében, fáj látnom, hogy szüleink, akik az egész életüket ledolgozták becsületesen, ma megfagynak saját otthonukban, mert nyugdíjból nem telik tűzifára. Muszáj kiáltania valakinek, hogy ELÉG! Nem bírunk több terhet, nem bírunk több megszigorítást. Szemmel láthatóan ritkul a magyar, és én csak remélni tudom, hogy még idejében észreveszi az is, akinek az volna a dolga, hogy ezt a fajfogyatkozást megakadályozza.

Köszönöm az itt hagyott, együtt érző szavaid.

Viszont ölellek
Dana

Névtelen írta...

Ezt a versedet már nem először olvastam, de örülök, hogy megint olvashattam. Azt hiszem, sok embernek el kéne olvasnia!

ölelésem: Zsu

Vörös liliom írta...

Nagyon köszönöm, Zsu! Örülök, hogy itt jártál!