2012. július 29., vasárnap

Hol vagy?

Bús ajkaimra messzi íz tolul,

és bőrömön egy messzi érintés,

mélyemben egy fáradt lélek koldul

szűzi, titkos, igaz szeretést.


Itt vagy még? Úgy átzeng a tájon

minden utánad kiáltó szavam,

majd visszatér, hogy még jobban fájjon!

Az éjbe hullva szerteárad halkan.


Véremmé folysz, Te testtelen talány,

de valahol bennem formát bontogatsz.

Vagy álmodlak? Álmodom talán,

hogy szemed lehunyva engem hívogatsz?


Hol vagy, te Láz, te Vágy, te ígéretes Út?

Csak köd lennél, amit a Sors kavart?

S az emlék? Az is csalfa volna, hazug?

Csak füstje az, mi könnyekig marat?


Nem! Létezel, hiszen a lelkem érez.

S bár emlékeinkre finom pára száll,

ízt adsz létem-túlnövő mesékhez,

Te álmot frissítő, üde záporár!




viaszmeleg imáimra kulcsolódom,

körbefonom áthidegült

csontjaimmal,

zörgő lélekkondulásom

messze szálló hangjaival


egymásra tapasztott tenyereim

közét

számvetéssel töltöm meg,

és térdemen hordozom

körbe tébolyult

útkeresésem nyomait


horzsolt bőröm

égető érzete,

lélekfeszületemhez

kötözött megbánása

ellened vétkezéseimnek...


Moha


Éjfél

Két felleg ül az esti ég

nehéz hajában és egymásra dörmög,

éjfél van, összebotlik ép

siralmas szerda és hitvány csütörtök.


Fü nő, rügy izzad, hallgatag

gubók ölében készül már a lepke,

halat pólyálgat a patak,

gyöngy pára száll az álmodó hegyekre.


Gyöngy pára száll pilládra is,

a szádra szárnyas, könnyütestü árnyék,

hajadban kislányos, hamis

fogócska izgató emléke hál még.


Oly szép vagy és oly fiatal!

s én arra gondolok, amíg csodállak,

hogy vár talán még diadal

és várnak még beszédes pálmaágak!


Radnóti Miklós


2012. július 28., szombat

Amikor valakinek dús hajkorona övezi a fejét, akkor az a természetes, de ha egyszer a csoda kezd ritkulni, az felér egy tragédiával, ha az összes kihullik… de akkora boldogságot az egész szépséges nem tud okozni, mint a tar fejen megjelenő egyetlen szál.Talán így, ahogy elveszti a dús hajú az utolsó haja szálát is, így nullázódnak le az örömei is az embernek, és amikor már teljesen kiábrándul, akkor megjelenik egy aprócska, aminek nagyon meg tud örülni, de hogy észrevegye, nyitott szemmel, és nyitott szívvel kell járni.


Papolczy Kati


A magunk szerelme

Ereklyékért kutatgatok,

Boldog Isten, boldog Isten,

Ha volna még.

S megcsókolok egy arcképet,

Régi képet,

Gyötört szinü, bánatosat,

A magamét.


Minden, minden hogy elmarad

S hogy elhagyunk mindent, mindent

Előbb-utóbb.

Hogy kinálnók az ajkunkat,

Jó ajkunkat

S mást, mint magunk, nem érdemel

A búcsu-csók.


Óh ezerszer is csókolom

Az egyetlent, az egyetlent,

Ki megmaradt,

Aki jó volt minden helyett,

Mások helyett,

A derekat roncsokban is,

Hű magamat.


Áldott világ a zátonyon,

Boldog Isten, boldog Isten,

Ki engeded,

Hogy süttessük rá magunkra,

Vén magunkra

Ifjító és istenítő

Szerelmedet.


Ady Endre


Egyedül

Odakint gördülnek a napok,

huszonnégy órájuk nesztelen abroncsán

gurulnak szüntelenül;

az imént még hunyorgó csillagok néztek be ablakomon,

most a nap küldi zárt redők résein kegyetlen nyilait,

de már közeleg halkan az alkony.


Idebent megállt az idő.

S ez időtlen tértelen űrben megállt az életem is,

csak mint kikapcsolt gépezet kis bolond kereke,

szivemben zakatol egyre a csendben:

hol vagy most? hol vagy most?

szivemben zakatol s vár szikra-jeledre,

melytől húnyt szemem újra kigyúl,

újra kigyul egész életem

megindul

feléd.


Reichard Piroska


Árral szemben

Szép szőke illúzióink közt

múlékony reményeinkkel,

égig érő vágyainkkal,

- egyedül vagyunk.


Mosolyunk pirosában

fénylő jóságunk akaratával,

lágy gyöngédségeinkben,

- egyedül vagyunk.


Árral és széllel szemben

nagy-semmi tömegek között

fénytelen alagút végén,

- egyedül vagyunk.


S társalgásaink közt

hitekkel megrakottan,

és szenvedéseink gödrében

a felemás igák jármai alatt,

- egyedül vagyunk.


Rajnai Lencsés Zsolt


A félelemtől már nem félek. Inkább a közöny óráitól riadozom. Attól, hogy egy napon felébredek, és már valóban nem leszel. Elárullak az álmaimból, kikerülsz a világomból, a vízióim szétfoszlanak, a falak porrá hamvadnak. És te? Lenne olyan történet, melyben a nevem szerepelne? Hogy csak mesélj rólam? Nem hiszem, hogy több emléket őrzöl magadban, mint én tettem.

Albert Tímea

Pillantó szemek

Ne kínozz, Lilla! újabb ostromokkal;

Ne hányd oly hasgató pillantatokkal

Felém villám szemed.

Az verte szívemet halálos sebbe;

Ne szórj, ne szórj újabb dsidákat ebbe,

Kíméld meg éltemet.


Nem látod-é? nem-é? miként zsibongnak

Az Ámorok, miként rajmódra dongnak

Kökény szemed körül?

Ki kis nyilát belőle rám ereszti,

Ki ellobbant szövétnekét gerjeszti,

Ki vesztemen örül.


Pillantatod szárnyára egy felűle,

Szívem titkos várába bérepűle,

És ott helyet fogott.

Zászlót ütött reményem fő tornyába;

Mindent letiprott már parányi lába

Halld csak - mint tombol ott.


Csokonai Vitéz Mihály


Hiányzol

Nem találom helyem, mikor nem vagy velem.

Másabb lesz a világ, ha elengeded kezem.


Ilyenkor


Mélyfekete bánatárnyak befedik a napot,

S ettől szomorúbbak lesznek az örömteli napok.

De mikor érzem, túl lenn vagyok a mélyben,

Előveszem fiókomból minden szép emlékem.

Ránézek egy képre, mely mosolyt kacsint felém,

Ettől újult akarattal felcsillan a remény,

S hiszem, hogy holnap ismét eljössz hozzám,

Felragyog újra a könnyet rejtő szempár,


Mert


Mert nekem te vagy a minden, a kezdet és a végzet.

Csókjaidtól feledem, hogy néha fáj az élet,


Hisz,


Bíborszárnyú éjeken rólad álmodozom,

Téged ölel, téged akar minden gondolatom.

Hozzád száll az esti imám csendes suttogással.

Érted lüktet érző szívem harsány dobbanással.

Rád simítom minden percben hozzád hajló vágyam,

Neked rejtem tűzszerelmem egy forró éjszakában.

Lobogó szenvedélyemnek már nem fakulhat fénye,

Mert gyújtólángként őrködöm szíved közepébe.


Kun Magdolna


Hiányod éget

Szád szögletében fény villan

lángra kap szemedben egy szikra

mosolyod szelíden ölelkezik,

Te lépsz - Én lépek

indulunk egymás felé,

már nem a távol ölel

összefonódunk

nincsenek határok.


Megáll az idő és vár

csak a képzelet köti gúzsba,

már mindig ölellek

már mindig szeretlek

lélegzetemmé lettél,

mosolyod oldódik

a reggeli fényben

lobot vet arany sugara..


Hiányod éget

és sodródom hozzád

csak,- szeretésem adhatom,

még azt sem kérem,- fogadd el

mert érinti azt,- ki úgy akarja

hisz már kútba fúlt a magány,

az élet halkan

veled örömet zokog.


Maszong József


Kétely

Észrevétlen, ezüst hímporként

lepte be tükörmerev füstszín arcomat

az éj ölébe fejet hajtó Hold

sápadt vizén átfutó remegés

átsejlő fátyola mögé rejtezve

álmot játszott a meztelen gondolat

de fölém bomló meredélyként

állt feszülten a kétely dárdája

várakozva harcom gerjedő dalára

s diadaléhesen döfésre vágyva

míg elillanó sóhajom hátán

menekített vágyak szálltak tova

nesztelen érintve búcsuzóul árva

mosolyként gyémántajkamat…


Bartha Katalin





Mentem csak ifjan és poétásan, nem is annyira a lábam vitt; inkább valami suhanó ábránd, - s tán már nem is az országúton, hanem egy nosztalgiás emlék uszályán...


Simonyi Imre



Szomjas vagyok

Kívántam a tavaszt.

Hittem, hogy a fény szélén

felejtetett lázam

enyhül ha múlik a sötét,

számon időző szemed oltja szomjam


Aztán érkezett az új hír

másé vagy

a tartalom a régi

önkéntes rabságban

gyűrt varázs – lebegni


álom szélén,

ébren vigyázni halk sóhajt

meggondolatlan kérés

ahogy elnagyolt randevúban

kavarog a tejszínhabos kávé…


ócska kellékek megbeszélt szerelemhez

kiterített kártyák fölött

fájdalomhoz görnyedt

testem jósol jövőt

neked…


Akartalak.

Önzőn, hitetlenül

csak magamnak

és nem vettem észre, hogy belül

ajkadnak

szó ellen szitok feszül


és a felelőtlen játékok!

A hiába írt fejben maradt levelek

minden felejtésre pazarolt

elharapott csendesítő perc

mögött elhagyott énem kuporog…


Brada Ági


Nemvers


Nem vers ez

csak néhány

fáradt gondolat

billeg tétován

a merev tekintettel

menetelő éjszaka

sötét szempilláin

nem vers ez

csak törött álmok

apró szilánkjait

szedegetem ki

a sosemvolt percek

messze csosszant

szél-fújta

lábnyomából

nem vers ez

csak a remények

hullócsillagait

kisérem figyelemmel

minden éjszaka

anélkül hogy kívánnék

valamit....


Kormányos Sándor