2012. december 1., szombat

Sóhaj támad



Gyere, ülj mellém... Az idő láncon áll.
Látod, a Nap is álmosan kihunyt.
A mécs fénye mint egy ércfonál
kötné gúzsba a tegnapi bút.

Nem hagyom. Elkaparok százszor
minden gyógyuló, hegedő sebet.
Hisz míg fáj, mindahányszor
bizonyosság arra: Ő is létezett.

S hogy kicsoda Ő? Nincs olyan szó,
mellyel valaha is lefesthettem.
Van ajkon ige, mely ki nem mondható,
mélyebbről tör fel, s nemesebben.

Ám fűszeresebb tőle az esti szél,
mintha az Ő csókja reszketne a légben.
Szentebb helyet foglal akárkinél
ezerarcú emlékeimben.

9 megjegyzés:

hifimiki írta...

Elvitte a Sors
nem én akartam
nem hagyott
egy percet sem
hogy megöleljem
hogy utoljára
elmondjam
mennyire szerettem
itt lüktet
minden szava
mehetek bárhova
emlékeimben
itt lesz mindig
nincs semmi
mi Tőle elszakít!

Baráti szeretettel ölellek:
Miki

Magdi írta...

Minden emlékpillanat, gyorsan verő szívdobogás marad drága Dana!
Számtalan apró jele van és lesz annak, hogy ami szép volt, az valóban megtörtént.
Gyönyörű a versed, mint mindig.
Szeretettel ölellek.
Magdi

Névtelen írta...

"S hogy kicsoda Ő? Nincs olyan szó,
mellyel valaha is lefesthettem.
...
Szentebb helyet foglal akárkinél..."

Hát igen. Van, hogy csak úgy észrevétlen történik, de van, hogy meztelen lelkünket akarattal odanyomjuk, hogy a szerelem billoga beleégjen.
Amíg lobog a lángja, nem érezzük hogy éget, mert vele hevülünk.
Ha kihuny, már érezzünk lelkünkön fájdalmasan égető zsarátnokát.

Persze lehet, hogy ez megint csak az én sajátos filozófiám, viszont versed mindig nyomot hagy bennem, Kedves Daniela.

Szeretettel: -aK-

Névtelen írta...

Valóban, sokszor saját sebeinket vakarjuk újra véresre, attól félve, hogyha nem így teszünk, akkor elfelejthetjük a legszebb pillanatokat, életünk legcsodálatosabb résztvevőit. Pedig nem így van, a szépet és a jót sosem fogjuk feledni. Ezért meg kell engednünk a sebeknek, hogy begyógyuljanak. Csak az "egészséges" ember tud továbblépni...
Gyönyörű önvallomás ez a vers, drága Dana, arról, hogy mennyire " "dacosan"ragaszkodunk múltbéli boldogságunkhoz.
Mégis úgy érzem, mintha egy lépés lenne versed, a megnyugvás felé. Kiírtad magadból... :)
Ölellek.
pipacs

Vörös liliom írta...

Nem is tudom, drága Miki, számít-e, hogy kapunk vagy sem még egy percet, hogy még utoljára magunkhoz ölelhessük őket, de az biztos, minden visszarévedés ránk gombolja emlékeink patyolatát.
Köszönöm, hogy itt voltál, olvastál!

Baráti szeretettel: Dana

Vörös liliom írta...

Igazad van, drága Magdi, számtalan apró jele van és lesz annak, hogy ami szép volt, az valóban megtörtént, a lényeg, hogy sosem harapjon belénk közönyszájjal egyetlen könnyet lélegző emlék sem.
Köszönöm az itt hagyott, szép gondolataid.

Viszont ölellek szeretettel: Dana

Vörös liliom írta...

...és milyen szép a lelkük szekrényébe akasztott a valaha „csak úgy” ajándékba kapott szóruhát, nem igaz, kedves Barátom?
Nagyon örülök mindig verseim alatt hagyott eszmefuttatásaidnak, ezeket külön köszönöm!

Szeretettel: Daniela

Vörös liliom írta...

Nagyon jó volt kiírnom magamból ezt a verset, édes Pipacs, felért egy jó mélyről feltörő zokogással. Az pedig gyógyít, tisztít ... tapasztalatból tudom. :)

Jöttödnet nagyon örültem (mint mindig), ölellek érte milliószor!

Szeretettel: Dana

Névtelen írta...

" Szentebb helyet foglal akárkinél
ezerarcú emlékeimben."
Úgy gondolom, hogy amíg emlékezünk szeretteinkre, addig ők is tovább élnek. Megható a versed, az üzenet pedig szívhez-szóló.

ölelésem: Zsu