2012. december 9., vasárnap

Önfeledten



Hogy mondjam el, ne fecsegésnek hasson,
se szirupos ömlengésnek a te meg én,
hogy ez a mi nem véletlen-pardon -
farzsebembe kezed épp belefér.

Táncol a szívünk vad-önfeledten,
bennünk a fény bizsergőn jelez,
hogy mondjam el ennél is szebben -
lélegezz, engem lélegezz.

Kinagyítom a percet, mosolyod a keret,
nyár-képünk tükröz, szembe szem,
nyakszirtem gödre ujjaidba szeret -
bújtasd át bőröm az ingeden.

Bíbor Kata

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Örülök, hogy Bíbor Katától is olvashatok a blogodon, már nem egyszer futottam bele a verseibe. :) Szép ez a verse, jó volt olvasni!
Zsu

Vörös liliom írta...

Nem igazán ismerem Katát, verseivel is csak mostanában találkoztam, de van bennük valami megmagyarázhatatlan varázs. Ugye, Zsu? :)