2012. november 10., szombat

Párna-fodor-álom




Lázam hevében
párnámnak meséltem
ezüst-szavakat rólad;

pilleszárnyú éjben
könnyű vérű álmokat,

ég-magamra szőttem
lényedet egészen—

karkötő-csókodat;

csillag-tenyér-élen
 szikrázó bókokat

selyemsál-hangodat;

vállaim ív-mélyében
megbújó arcodat…

… párna-fodor-álom vagy.

Mély szem-feketében
csillanó lélek-fény-darab

a messzi égen…

egymásba olvadó térben
hold-arcú gondolat-fonat

el nem érem…

s ha egyszer mégis…,
napi rutin gondodat
száz csókra cserélem.

Bartha Katalin

Nincsenek megjegyzések: