2012. november 24., szombat

Ott...



Ott, ahol az ég és föld
forrón öleli át egymást
s a tegnap sietve eltalpal,
köt majd békét létem a holnappal.
Talán akkor a hajnal
nem szívemből hasad,
a reményről lehullik a lakat,
s a frissen hullott harmat
eloltja a tüzet,
melyet szerelmed gyújtott bennem
s én őrült kacagással zengem,
fényed éhhalált hal,
s ó, mily lángolással
várom azt a végső sóhajt,
mely egy marék földet dob
majd üszkös emlékedre.
Mély az emlék medre...

Gligorics Teréz

2 megjegyzés:

hifimiki írta...

Jöhettél volna
örömben fényben
De könnyel jöttél
elhagytál
A fájdalommal együtt
örök maradtál!

Köszönöm ezt a gyönyörűséget!

Baráti szeretettel ölellek:
Miki

Vörös liliom írta...

Tudtam, hogy Teru gyönyörű versét sem fogod hagyni szó nélkül, drága Miki! :)

Ölellek az itt hagyott szavaidért! :)

Baráti szeretettel: Dana