2012. november 3., szombat

Esti könnyek



Lehúnytam a szemem s jaj, az ő arcát láttam,
Jaj, az ő testét láttam szűz ágya tiszta vásznán
S csodáltam mélyen és szelíden és paráznán
S úgy jajdúlt el szivemben vérző, ledöfött vágyam
Oly búsan s elvetetten, mint harc után a tarlón
Az átszúrt katona, ki zsibbadó fejét
A hűvös földbe gyúrja s szegény, pihenne még
Távol babája mellett s csókolná vállát forrón...

S egyszerre felzokogtam és lüktető fejem
Betegen s árván bújt meg ijedt tenyereimben
S ők, mint gondos nővérek puhán s nagyon szeliden
Simogattak sokáig s remegtek csöndesen...
Hiába... s elzuhantak hosszan bús kezeim
Az asztalon s átfonták egymást kétségbeesve
S imádkoztak... s szemem tétován, tágan leste,
Mint csavarja szép ujjuk torzzá a szörnyű kín...

Éjfél lett lassan... s lomhán nyúltam egy szivarért én
S furcsa csodának tetszett, hogy elhagyottan nyúló
Ujjaim közt víg fénnyel föllobogott a gyujtó
S hogy törődött ajkamról illatos füst szállt békén.
S aludni készülődtem s úgy nyujtózott karom,
Mint ólom-Krisztus karja elvadult út keresztjén
És elgyötört orcámat lassan aláeresztém
S az "elvégeztetett" vonaglott ajkamon...

Tóth Árpád

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedvelem Tóth Árpád költészetét. A Körúti hajnal című verse volt az, ami elvarázsolt a lila dalra fakadó nyakkendővel. Köszönöm, hogy ezt a versét is olvashattam. Zsu

Vörös liliom írta...

Én is odavagyok Tóth Árpád költészetéért. Szóképei lenyűgőznek minden alkalommal, amikor csak olvasom.