2012. október 20., szombat

Legyünk mi is egyszerű emberek



Bizonyos, barátom, hasztalan volt minden. Az örök
hegyek türelmes homlokán tavaszi díszt
öltött az erdő. Istenek szerszáma, szócsöve
voltunk mi eddig. S látod? -: belemarnak újra már
a duzzadó talajba az ekék szent fogai,
kolompos ökreit napos dombokra tereli
az izmos hajcsár, kalmár nép zsibong az útakon:
kiirthatatlan nő az ember és a kis virág.
Érzed, mily idegen nekünk a föld? Az égi hang
elnémúlt és bennünk is néma már a kürt,
az isten kürtje: elvesztettük a hiú csatát.
Szemünkbe hullt a napfény s összetört, nem érdekel
már semmi, semmi... Nem baj! Én is azt hittem: csak én
jelentek, én vagyok az érték. Jőjj ma még velem,
jőjj, látogassuk meg a változatlan istenek
oltárait, s hallgassuk, hogy dobog föl a mezők
munkás szivében a csirázó öntudat. Ne hidd,
hogy elveszett az igazi csata: talán az égi hang
csak uj és jobb fegyvereket parancsol gyengülő
kezünkbe. Jőjj, és holnaptól kezdve legyünk mi is
egyszerű emberek, mint ott azok, akik a friss
venyigét kötözik s kiket Ananké ujja véd.

Szabó Lőrinc


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

"szemünkbe hullt a napfény s összetört..." Köszönöm hogy olvashattam. Hatalmas vers.
pipacs :)

Vörös liliom írta...

Örömmel látlak, Drága Pipacs, és ha csupán egy morzsányi szépséget viszel innen magaddal, fáradozásom már nem volt hiábavaló.