2012. október 4., csütörtök

Hadd mehessek haza




Százfelől verdes a sors vihara,
megbénít a csöndre tapadt múlt.
Körbenézek, van-e még kit zaja
térdre kényszerít. A táj lebénult.

Hallod, Apa? Dübörög a föld,
térdére zuhan a hiábavalóság,
a fák hajában úgy lobog a zöld,
mint sírodon a hószirmú rózsák.

Hatodik éve idézlek fázva.
Könnyeim csak hullnak, hullnak,
a sors szelétől megtépázva
bús szavaim sírodra borulnak.

Hatodik éve várlak, kereslek.
Mardos a hiányod, Apa!
Adj helyet kérlek magad mellett,
engedj, hadd mehessek haza.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Részvétem. :( Sok erőt és kitartást kívánok!

ölelésem: Zsu

Vörös liliom írta...

Tudom, hogy újra kisüt majd a Nap, Zsu. Ezzel a hittel térek ma nyugovóra...

Köszönöm, hogy itt voltál!

Ölelésem: Dana

Névtelen írta...

Mennénk... Két napja jártam a szülői háznál, és ugyanolyan minden, mégis hideg és elhagyott...
Egyedül voltam. Belémhasított a versed, azt hiszem valami olyat érezhettem ott, akkor, mint Te, amikor a verset írtad.
Ölellek.
pipacs

Vörös liliom írta...

Néha elcsodálkozom azon, hogyan vagyunk képesek akkora fájdalmat elviselni, és azt túlélni... Nagyon erős Ember vagy, Drága Pipacs, csodállak érte!

Puszillak: Dana