2012. október 4., csütörtök

Az én apám



Rég volt apám, nagyon régen,
mikor ajkadról olvastam ajkamra
a rímbe ölelt szavakat,
melyek megtanítottak arra,
hogyan őrizzem meg
a belőled áradó szép beszédet
s gondolatokat.
Te voltál, ki hitte, hogy az életben
számtalan boldog perc vár rám,
mert kiérdemlem azokat,
akkor is, ha ezerszer térdre kényszerít a sors
és nem látom valósnak a mindennapokat.
Te voltál, ki kézen fogott,
ha járatlan ösvényre léptem
s lábam alól az ismerős utak
lassan mind elfogytak...
Te voltál, ki tervezgette,
titkokkal megálmodott álmaim,
miközben láthatatlanul követted
kamaszkori daccal megélt
lánybotlásomat.
Akkor sem szóltál, ha fájdalmat okoztam,
csak én láttam,
a szemedben megbújó könnyeket,
amik kitörni voltak készek,
de te a kiáramló cseppeket
gyöngyökké fűzted
és elrejtetted benne szeretetéhséged,
mit életúti ajándékként egy emberöltőn át
érző szíved védett.
Míg élek apám nem feledlek téged.
Úgy őrizlek apró ráncokba gyűrődő
arcom vonásain,
mint a valaha kapott legcsillogóbb éket,
mely a legsötétebb éjre is
fényjelekkel vési...
"Drága kicsi lányom, nálad különb embert
nem adhatott volna,
ez a szűkre szabott élet."

Kun Magdolna

4 megjegyzés:

Magdi írta...

Köszönöm, hogy méltónak találtad versem, ehhez a fájóan Ünnepi alkalomhoz drága Dana! Ölellek

Vörös liliom írta...

Méltónak? Hisz ennél szebb lélekhangot aligha hallhat az ember...
Köszönet érte!
Ölellek viszont szeretettel: Dana

Névtelen írta...

Rég volt... de volt, és nekem is. Csodálatos sorok ezek, drága Magdika.
Ölellek.
pipacs

Magdi írta...

Drága Pipacs, nagyon köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel ölellek. Magdi