2012. szeptember 22., szombat

Ősz elé




Már itt az ősz. A táj szomorúsága
idáig jutott a ligeten keresztül,
rátapadt házunk meszelt falára,
s a mélybe tekintvén fázva összerezdül.

Valahol messze zivatar morog.
Az ég alja egy percre megkövül,
s mint ki nem ismer föl, rám hunyorog,
aztán továbbindul. Újra csönd vesz körül.

Nyírfánk borzong, mint bús nagybeteg,
panaszt hordoz szomorú szívén,
ablakunk alatt gubbaszt csüggeteg,
míg ágai közt szél sír. Őszi bús szirén.

Nekem is fáj. Megint búcsúznom kell.
Ez a nyár is hűtlen, más láb elé terül.
A nedves hideg lelkem alá fészkel,
és gyötör, mardos könyörtelenül.

13 megjegyzés:

Magdi írta...


Az ősz rabolja el a napsugarakat,
az ősz ritkítja tarra a sűrű lombokat,
az ősz didergi el a téli fagy dalát,
az ősz zenél csak igazán bús melódiát,
de mégis-mégis azt mondom
a könyörtelen ősz az áldott évszakom.

Gyönyörű színekkel festetted versedben az őszt drága Dana! Csodaszépek a fotók is.
Szeretettel ölellek. Magdi

Vörös liliom írta...

A nyár halálába egy kicsit belehalok én is, de nem azért, mert az ősz kegyetlen volna, hanem mert ilyenkor, szeptember végén, október elején az égi sóhaj kürtjeit hallom, és az elmúlás szívemen lüktet ugyan olyan elevenen, mint hat évvel ezelőtt.
Köszönöm az itt hagyott életcseppeket.
Ölellek szeretettel: Dana

Névtelen írta...

"A szeptemberi bágyadt búcsúzónál utolszor kitárul az ég, s káprázóan kék tükrén lázvörös levelek úsznak. A liget tarlott bokrai közt izzik a piros ruhás galagonya. A lángsugarú nyár még egy utolsó mosolyt küld felénk, s elalvó Föld-gyermekét Napunk mély, fagyos álomba ringatja..."

Kedves Daniela, még ha kissé letargikussá is válunk az ősz látványától, azért mégiscsak átjutottunk a hosszú teleken is a tavasz reményében.

Versed gyönyörű, plasztikusan láttatja az olvasóval a pillanatot a költő szemén át.

Szeretettel: -aK-

Névtelen írta...

Szép ez a vers. Még akkor is, ha fájó emlékeket idéz föl. Azt kívánom, hogy légy erős és fel a fejjel, bár tudom, mondani mindent könnyebb. Ismerem azt a kimondhatatlan űrt, amivel együtt kell élni.

ölelésem: Zsu

Moha írta...

tudom, sötét fátylával érkezik az október hava, ismerem a kongó szél ürességét, ahogy elfújja könnyeid záporát, drága Liliom...de ismerem az érkező tavasz illatát, ezernyi ígéretét, és színes szőnyegének varázslatát, amivel porrá hamvad minden fekete és szürke...ezt a képet adhatom, ha tenni mást nem tudok...sajnos.
Ölellek
Moha

Vörös liliom írta...

A zöld nyár kacajával együtt tovatűnt az én életörömöm is, kedves Barátom! Nagyon köszönöm a szép, szívet simogató idézetet, de főleg azt köszönöm, hogy évek óta itt vagy és osztozol örömömben és bánatomban egyaránt.

Szeretettel: Daniela

Vörös liliom írta...

Köszönöm, Zsu a kedves biztatást, és a megértést, majd avarcsipkékből újraszövöm az elveszített hitemet, csak szükségem van egy kis időre, hogy az elmúlás himnusza elhalkuljon bennem.

Ölelésem
Dana

Vörös liliom írta...

A szél párás ajka októberi hideget szitál most minden pillanatomra, drága Moha, befedve azokat őszi csönddel, ám a rőtarany ormán majd, mint főnixmadár újjászületik a színvarázs, az örömujjongás, csak tudod, ideje van a vetésnek, aratásnak...

Megköszönve az itt hagyott szívhangod ölellek:
Dana

Névtelen írta...

Nem csak az évszak, hanem a lélek is belehal egy kicsit, a szív amely remélt, és ami most visszatekint.
Gyönyörű szomorú sorok ezek, drága Dana. Olyan elhagyott minden, mint időnként bennünk.
Ölellek.
pipacs :)

Névtelen írta...

Az ősz lélekfürdető évszak, elhagyott tájak, kihalt utcák, szomorú szívek... talán azért is kapjuk tőle a legszebb színeket, hogy ellensúlyozzon valamelyest mindabból, amit a sorstól nem kaptunk meg, vagy elvett tőlünk.
Drága Dana, kiterítetted elénk szépséges lelkedet, minden fájó darabjával együtt.
Ölellek.
pipacs

Vörös liliom írta...

Köszönöm jöttödet, drága Pipacs, igazad van, elhagyottá válik minden bennünk, amikor csak csont, bőr és fájdalom a lélek, de hiszem, hogy az a lépcsőfok, mely lefelé vezet, felfelé is vezethet ugyanúgy. Csak kell egy kis idő, hogy felemelkedjek a nyirkos, mély sötétből.

Ölellek szeretettel: Dana

hifimiki írta...

Szívünkben is itt az ősz
lehulló lombokkal
együtt hervadunk mi is
megsuhint a tél szele
fagyot hideget hoz
örök fájdalmat
de mindig véget ér a tél
s rezdül majd falevél
ha megtalál a tavasz
bánatos éjszakák
szétfoszlanak
s már is itt a tavasz
újra kivirul föld és ég
friss tavaszi szél
körbe lengedez
s érezzük újjá születtünk!

Gyönyörű versed megríkat!

Baráti szeretettel ölellek:
Miki

Vörös liliom írta...

Köszönöm, kedves Miki az itt hagyott lélekrezdüléseidet.

Baráti szeretettel: Dana