2012. szeptember 8., szombat

Már egy mosolyom sem...


Te tudod, ha bántsz, abból gyöngyszemek fakadnak!

Testem eleven húsában homokszemét a fájdalomnak

azért ékeled, hogy ékszerként diszitsem a házad.

S mig vendégeidnek büszke örömmel mutatod

a gazdag aratású asztalodon asszonyod igazgyöngyeit,

elfelejted, hogy minden verssé fagyott könnyemmel

kevesebb lesz a hozzád való szerelmem.

De majd, ha egyszer a bánataimból harácsolt

kincseket megelégeled

és a szeleknek szórt könnyeim helyett

arcom derűjét akarod,

ne csodálkozz, ha kővé vált gyöngyként

elgurulnak lábaid előtt

és nem ér el a szivemtől a szivedig már

egy mosolyom sem.


Nagy Méda


Nincsenek megjegyzések: