2012. szeptember 8., szombat

Kínok...


Nem paloták kínja az enyém, ezüst ereszek könnye és

Kerti porond homokján futások lassú meghalása;

Hiába-hajsza se fényezett öröm elé; vagy antik

Bachanáliák keresésén felbukó fájdalom,

Méreg se ittas és virágja bontott ajkak lángívén;

És őszi köhécselés se szűretlen, durva hörgése mentén

Elkábított toroknak; s nem őzbokáknak

Balga koszorúja bomlása körül a vérnek...


Nem! a kin töretlen, szörnyű glóriája én felém

A mély szegénység szitáiból pergett szívemig

S lett imátlan és keserves arcú lényem...

A mély szegénység kínja lett enyém, mert édes lelkek

Irgalmát keresve megleltem itt a nyüvek italát,

S asszonyok életét jaj, seholse leltem, bárha

Csúsztam keresztekig és hulltam pokolba, át e büszke

Kor napfoltjain és vérfű rétjein, - ékül feszítve kincsnek

És nyomornak egy ifjú lélek Istenig vonagló szűz fohászát!


Marschalkó Lia


Nincsenek megjegyzések: