2012. szeptember 8., szombat

Ezer homály takar

Ti nem hiszitek el az én szomoruságomat,

nem is hihetitek. Messze van és ezer

homály takarja.


Csupa zavar van köztünk. Irigyen gondoltok

ragyogó szavaimra, melyek a kacagást, a vig

életet dicsérik.


És arra gondoltok, hogy apám gazdag ember,

de azzal már nem törődtök, hogy el kellett hagyni

atyámat, anyámat s mindenkit, akit szerettem


s el kellett hagynom szülőfalum gyönyörü

mezőit is, melyek ha eszembe jutnak,

zokogva riadok.


Mit tudtok ti arról, hogy minden órában

éles tüvel szurja szivemet a bánat

azért, mi visszahozhatatlan.


S mit tudjátok ti, átvirrasztott

éjszakákon mint reszketnek idegeim,

ujjaim sajognak az irástól s szemem véresen

izzik, mint a parázs.


Mit tudtok ti az én szenvedésemről,

amely gyötör, hogy lelkemet kiterjessze

messze fölétek, a magas világba,

ahogy kiterjeszti szárnyát a sas.


Bizony, most unalmas nektek e Lélek.

De ha majd Gyötrelmem utolszor vonaglott,

megüt bennetek elektromos árama:

«Ez költő volt.»


S megértitek: szegényebb lett az élet.

És gazdagabb. És hosszu idők multán

kimondja egynémelyitek:


«Föláldozta magát. Bár a martirság ellen

fente mindig szavát.» Hamis idézetekkel

lesz tele szájatok és nagyszerüen árva

hantomra hullatjátok ostoba könnyeiteket.


Marconnay Tibor


Nincsenek megjegyzések: