2012. szeptember 8., szombat

Egy naplókönyv utolsó oldalai

Későn indultam el, várás gyűrte szívvel.

- "Jaj, sietni kell most! Útamat vállalni,

Mozgókép-mozgalmat sorsomba vetítni,

Gázlóit gázolni, sűrűjét felverni

Szívemet göngyölni idegen szívekbe!"


Tikkadt kíváncsiság két szemem árkolta.

Minden tüskebokrot rengetegnek néztem,

Útszéli pocsolyát gázlóként gázoltam,

Minden jött-ment szívet szívemre kötöttem,

Jött egy rossz szerelem: Végzetemnek hívtam.


Most jól van! Nagyjából mindent elvégeztem.

- Kicsit szerettek is, kicsit szerettem is,

Nagyon is szerettek, nagyon is szerettem,

Szerettem és csaltak, szerettek és csaltam.

Hamar lettem készen, de nagyon elégtem.


Most leválnak rólam a szívek, nem-fájva,

Mint érett gyümölcsről magburka levásik.

- Vajon mély magomra, Magamra érzek most?

...Avagy már ezentúl Várás nélkül várok?

Mi volna még hátra? Még mit akarhatnék?

.

..Voltak szavak mégis, miket sohse mondtam.

Ezt: "Be jó hogy jöttél! Jaj, ne késsél másszor!

Látod, boldog vagyok!" - ilyent sohse mondtam,

Ilyen szép egyszerűt, ilyen nagy biztosat. -

- Most jut eszembe, hogy sohse voltam boldog!


...Látok asszonyokat, velem egyidősök,

Most először ijed az Időre lelkük,

Gyorsabban vált csókjuk, reszketeg, siető,

Kozmetikás, hajszolt, bukdosó szerelmük.

- Mégis jó, bizony jó, hogy én letudtam már!

...Látok leányokat. Terhes szüzességük,

Ajkuk tikkadását, szemük árkos alját.

Szívünket felmaró hév kiváncsiságuk.


- Az én szemem szűzebb száz leány szeménél,

Az én várásom már szent, ünneplő ritus,

Én kicselekedtem a gonoszt magamból.

...Látok ifjakat, kik bízvást most indulnak,

Világot mintázni, s erejök elmérik.

(Hányszor koppanik még szárnyuk, mint bogáré!)

- Nékem már mi árthat? Nékem minden ártott!

Elégszer dícsértek, elégszer gáncsoltak,

Várás nélkül várom: jön-e még valami?

*

Ami még jöhetne... Váratlan ajándék,

Szép, tükröző látás, szent, dilettáns élmény.

...Hisz néha már tudok örülni egy tájnak!...

(Néha így álmodom: vállamra valaki

Hátmegöl, vigyázva meleg kendőt adna,

S lábujjhegyen, mint jött, halkan visszamenne.)

- Békéltető, enyhes, csendes, jó szerelem!

...Csak úgy venném, ahogy örülök egy tájnak...

Bizonyos, hogy nem lesz! Kicsit már mindegy is!

- Talán azért szabad Boldogságnak hívni! -


Kaffka Margit


Nincsenek megjegyzések: