2012. szeptember 1., szombat

Aki helyemre áll majd


Lehet-e, lehet-e,

Hogy jön még ájult tűz-nyár,

Bukó-csillagos éjek

S hogy én, én már ne éljek?


És majd szűrik a bort

Pompás, aranyos őszben

S ittasan, tarka lombok

Hulltán nem én borongok.


S meleg asszony-szalon

Integet ki a télbe,

Lágy pamlag, égő illat

S ide nem engem hivnak.


S akkor is lesz tavasz,

Virág, dicsőség, mámor,

Tavasz-heroldok szállnak

S engem már nem találnak.


Lehet-e, lehet-e?

Hiszen ez mind enyém volt.

Én vágytam, én daloltam,

Minden, minden én voltam.


Soha még, soha még

Így még senki se vágyott,

Hajszolt, siratott, képzelt

Tündér ezeregy éjjelt.


Átkozott legyen az,

Aki helyemre áll majd,

Innyére méreg hulljon,

Két szeme megvakuljon.


Álljon el a szive,

Süketen tétovázzon,

S ha tud majd asszonyt lelni,

Ne tudja megölelni.


Ady Endre



3 megjegyzés:

Magdi írta...

Nagyon szép ez az Ady vers, akkor is, ha tele van keserű fájdalommal.
Ölellek

Névtelen írta...

Jó volt olvasni Adynak ezt a versét.

Zsu

Vörös liliom írta...

Köszönöm Mindkettőtöknek, hogy szívetekkel olvastátok ezt a verset. Valóban gyönyörű, a beletűzdelt kín ellenére is.

Ölellek Benneteket szeretettel: Dana