2012. szeptember 22., szombat

A Szajna: éjjel



Ujjait mélyébe bemártja
Páris vagy az emberi Sors:
Piros, ón, zöld, korom és sárga,
Rettenetes, végtelen ujjak
És fölzokog a Szajna árja.

Így nyulnak a lelkünk mélyébe
Titkos, nagy ujjak, karmolók.
Medrűnkben megborzongunk félve:
Rettenetes, végtelen ujjak,
És fölsirunk a süket éjbe.

Egy hidon megállok: alattam
A megkinzott Szajna zokog,
Bennen pedig egyre vadabban
Rettenetes, végtelen ujjak
Karmolnak, mint ott lent, a habban.

Ady Endre

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm, hogy olvashattam ezt a verset. Bevallom ezt sem ismertem. :)

Zsu

Vörös liliom írta...

Örülök, hogy tudok újat hozni, még Neked is, Zsu.Köszönöm, hogy benéztél.

Dana