2012. augusztus 4., szombat

Tárgytalan hiány

Lárvaként fészkelte magát lelkembe a Hiány-

melynek tárgya sincs…

neve sincs…

s még csak szavakat sem találok rá,

hogy kifejezzem mélységét.


Összezúzott a lét…

majd összekapartam,

-véres körmeimet

testem cafataiba mélyesztve-

Magamat.

Mint egy kirakó darabjait,

illesztgettem egymás mellé

széthullott érzelmeim törmelékeit.

Öklömnyiek mégis benne a rések-

átvilágít rajtuk a mulandóság.


Nem látok kiutat. Port szórt szemembe az üresség,

s nincs más csak a ˝nincs˝-

a Hiány bekebelez, testébe zár…


… miként én zártam testembe.


Bartha Katalin


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon átjön a hiány érzése, mégis ettől függetlenül jó volt olvasni.
Summer - Zsu

Vörös liliom írta...

Ez a vers egy meg nem született gyermeknek íródott. Egy fajta katarzisként éltem meg én is...