2012. augusztus 4., szombat

Láz

A sárga kancsó árnya szőkén

nyúlik az asztal abroszán.

Hogy most rádnéztem, láttam meg, hogy

sovány vagy, tán beteg s sovány.

Csuklód hegyes, mint gyermekeknek

csuklója serdülőben s oly

ernyedten fészkel lágy kezedben

a csésze, míg teát iszol.


Lassan kortyolsz. Az ablak párás

üvegén kék hegyoldalak

idoma tetszik át. A felhő

berzenkedőn szalad, szalad

s a hegyvidék vadóc kutyái

csaholva nyargalnak hideg

ösvényein a télidőnek -

S lehunynád nagy szemeidet!


Pislogsz, mint ki nem tudja nézni

a virgonc, napos tájakat,

mint ébredő, kinek szemében

homokszerű álom maradt.

Szemhéjaidban éles sajgás

ver mozgolódó gyökeret -

S úgy érzed, mintha lágy fövényen,

kövér és sűrü fenyvesek


között szaladnál pőre talppal,

s a mezsgye hintál, imbolyog

s kis, nyűgös macskáid követnek,

nyivákoló, kis lábnyomok...

A láz befonja gyönge tested

édes birokban, könnyedén

s előtted lassan összefolynak

hőmérő, arc és lámpafény!...


Toldalaghy Pál


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon tetszik ez a vers, örömmel olvastam.
Summer - Zsu

Vörös liliom írta...

:) Köszönöm!